Újjászervezik az újbudai Fideszt
Feloszlatta a Fidesz XI. kerületi csoportját a párt Országos Választmányának elnöksége. Orbán Viktor a csoportoszlatást kezdeményező előterjesztésében úgy fogalmazott, hogy mivel a kerületi csoport öt részre szakadt, az ebből adódó széthúzás és ellenérdekeltség akadályozza az önkormányzati választásra való sikeres felkészülést.
Tovább »
Nincs már SZDSZ-frakció Újbudán
Megszűnt a négytagú SZDSZ-frakció Ujbudán - ezt Lakos Imre alpolgármester, frakcióvezető jelentette be a főváros XI . kerületének csütörtöki képviselő-testületi ülésén.
Tovább »
Lakos Imre az Egyenes beszéd című műsorban a fővárosi közlekedési helyzetéről
Műsorvezető: - Nemcsak az MSZP megújulásáról, hanem az önkormányzati választásokhoz közeledve, bár az ősz az még annyira talán nincsen közel, de hát mégis csak ez lesz a következő választás, egyre több szó esik a fővárosról, ki hogyan képzelné el, ki hogyan alakítaná át például a tömegközlekedést, ki vezetné be például a BKV bizonyos szintig, tehát itt lakóknak és tanulóknak a díjmentes közlekedést, ez volt ugye Horváth Csaba véleménye, vagy ötlete és erről mondtak sokan véleményt. És kíváncsi vagyok, hogy mi a véleménye ezzel kapcsolatban Lakos Imrének? Jó estét kívánok, üdvözlöm. Lakos Imre, volt közlekedési tanácsnok: - Jó estét kívánok.
Tovább »
Lakos Imre: vergődés volt az elmúlt három év
A magyar belpolitika és a Fővárosi Közgyűlés történetében is lezárult egy húsz éves időszak, s ezt méltósággal kell tudni kezelni - indokolta újságíróknak Lakos Imre, hogy miért lépett ki csütörtökön Bőhm Andrással együtt az SZDSZ fővárosi frakciójából.
Tovább »
Pető Iván felszólalása a Parlamentben
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Húsz év után búcsúzik frakciónk, hiszen senki nem indul közülünk a választásokon, s tevékenységünk közvetlen folytatói egy ideig bizonyosan nem lesznek itt, mert SZDSZ néven vagy elképzeléseinkkel most nem indul politikai alakulat.
Tovább »
|